VKT Fotópályázat 2018

VÁRAK, KASTÉLYOK, TEMPLOMOK MAGAZIN ONLINE FOTÓPÁLYÁZATA
Főoldal > VKT

Kárpát-medence épített öröksége, 2018. február


Fenykep0053.jpg

Kedves Pályázók!

A februári pályázatot lezártuk. Eredményhirdetés február 10-én, a lap megjelenésekor.

Elnézést kérünk a késedelem miatt. Az év utolsó pályázatának örömhíre, jóval több kép érkezett be az eddigiekhez képest!
Első helyre „A Vörös kolostor gótikus templombelsője” c. kép került. Még szebb lehetett volna kis utómunkával, ha kihúzzuk kicsit a falakat. Így is látványosan megmutatja egy templombelső szépségeit a díszített mennyezettől egészen az oltárig. A szerző másik beküldött képe is szép.
Második helyezett lett a „Lovasberény, kastély kápolna” c. fotó. Kitűnő kompozíció, a kápolna nem középen van, és a körülötte lévő szép természeti környezet valósággal körülöleli, kiemeli a fő mondanivalót, szemünk azonnal rávetül, megnyugszik.
Harmadik helyezést ért el a „Sümegi vár belső panoráma” c. fotó. Klasszikus példája, hogy jól megválasztott optikával, jó szögben, egyetlen képben miként lehet bemutatni egy vár belsejét.
A helyezetteken kívül több kép érdemel említést. A „Regéci vár” című, amely kitűnően mutatja be egy vár belső udvarát, a „Vajdahunyad vára” jó fényben, jó szögben van "lekapva", ugyanakkor a falai befelé dőlnek, olyan érzete van az embernek, mintha szédülne. Az „Eger távlati képe” című fotó bágyadt, túl sok információt hordoz,
ez inkább egy turista emlékkép, hogy ott jártunk, bolyongtunk. A „Perkő” nekem is kedvenc helyem, de itt a kép jobb oldala befelé dől. Szép a „Tatai vár”, valamint
a „Dégi Festetics-kastély” című fotó is, de ha várt volna kicsit a szerző, akkor az égbolton lévő kondenzcsíkok eloszlanak, nem hatnak zavarólag. E képnél még lehetett volna szűkíteni, és jobban a kis kastélyra koncentrálni.
A „Megújult műemlékeink” pályázóinak nehezebb volt a dolga. Kötött helyszíneken, sorozatokkal lehetett pályázni. Nem is vállalkoztak a feladatra túl sokan, csak
néhány pályázó próbálkozott. A zsűri úgy döntött, hogy egyetlen fődíjat oszt ki a legjobb sorozatot beküldő fotósnak.
Ezt a „Cseszneki vár” c. képsorozat nyerte.
Gratulálunk a nyerteseknek!


Februári pályázatunkat megnyitottuk, január 20-ig lehet képeket feltölteni.

23 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2018. Január 22.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 313

Kárpát-medence épített öröksége, 2017. december


IMGP3207.JPG

Kedves Pályázók!

Decemberi fotópályázatunkat lezártuk. Eredményhirdetés december 5-én lesz.

Októberi fotópályázatunkon a Mánfai György fotóművész (www.facebook.com/gyuriart) által vezetett szakmai zsűri döntése alapján a következő eredmény született:
Első helyre a „L'Huillier–Coburg-kastély este” c. kép került. Tisztán kiexponált, színeivel jó hangulatot árasztó fotó. A kastély, a kerítés és az előtér a térben is jól helyezi el a látványosságot.
A második helyezést az „Alsómatyasóc” c. felvétel nyerte el. Itt is sokat jelent a gyönyörű felhők hatása.
Harmadik helyre több aspiráns is volt, végül a „Tata, Kálvária domb a Keresztelő Szent János kápolnával” c. fotó került a képzeletbeli dobogóra. Gratulálunk a nyerteseknek!
A forduló részletes eredménye és értékelése októberi lapszámunkban olvasható.


Decemberi pályázatunkat megnyitottuk. november 15-ig lehet képeket feltölteni.

65 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2017. November 15.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 461

Kárpát-medence épített öröksége, 2017. október


regec3.jpg

Az októberi fotópályázatot lezártuk. Eredményt október 12-én hirdetünk. Akkor indul az új kiírás is.

Az augusztusi számunkhoz beküldött fotók közül a Mánfai György fotóművész (www.facebook.com/gyuriart) által vezetett szakmai zsűri döntése alapján, az Ádám Attila által beküldött, Beckó vára a Felvidéken című fotó lett a győztes. A fotót augusztusi lapszámunk belső borítóján mutatjuk be. Az internetes szavazás első díját a Kaszás Károly által készített Füzéri vár című kép nyerte el. A forduló részletes eredménye és értékelése augusztusi lapszámunkban olvasható.
Köszönjük azoknak akik elküldték fotóikat és szavaztak.

Októberi pályázatunkat megnyitottuk. Szeptember 26-ig lehet képeket feltölteni.

42 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2017. Szeptember 21.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 437

Kárpát-medence épített öröksége, 2017. augusztus


egri_2C.jpg

Az augusztusi fotópályázatot lezártuk. Eredményt augusztus 10-én hirdetünk. Akkor indul az új kiírás is.

41 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2017. Július 20.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 392

Megújult műemlékeink, 2017. június


P1100065_1.jpg

Kedves Pályázók!
A Megújult műemlékeink c. pályázatot lezártuk. Eredményhirdetés: 2017. december 5.

A Megújult műemlékeink c. fotópályázatunkon képek feltöltésére november 10-én 24 óráig van lehetőség. Ebben a kategóriában egyetlen értékelés lesz az év végén, de nagyobb értékű díjakkal.

Ez a pályázat kötött, mindig a kiírásban megnevezett műemlékekről lehet beküldeni dokumentum jellegű 5 képből álló digitális fotósorozatot. Fontos, hogy a sorozatban a műemlékek külső, belső képe és esetleges szolgáltatása is megjelenjen. Ezekből a képsorozatokból műemlékenként egy folyamatosan bővülő digitális képtárat építünk fel. A beküldött sorozatok értékelése szakmai zsűri javaslatai alapján az év végén történik. A legjobb sorozatokat kiadványainkban publikáljuk. Különdíjat kap a legtöbb internetes szavazatot begyűjtő fotósorozat is. A szakmai zsűri elnöke: Mánfai György fotóművész.

Ebben a pályázati szakaszban az ozorai várkastélyról,  a tiszadobi Andrássy-kastélyról, az edelényi L’Huillier–Coburg-kastélyról, a majki kamalduli remeteségről, a somogyvári bencés apátság romjairól, a siroki várról, a füzéri várról, a cseszneki várról, a szigetvári várról, Esztergom váráról, a nagycenki – Széchenyi-kastélyról, Gyula váráról és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyról készített 5 képből álló digitális fotósorozattal lehet nevezni. A fotózható műemlékek listáját az év során folyamatosan bővítjük.

A fotókat JPG formátumban lehet feltölteni weblapunkon a Fotógalériába. Ugyanott lehet szavazni is a beküldött képekre. A fotók hosszabbik oldala legalább 2000 pixel legyen, az adatállomány terjedelme pedig ne haladja meg fotónként a 2 MB-ot. Minden felvétel file-neve a pályázó által választott jelige legyen hozzá toldva a kép sorszámát (maximum 10 karakter). A kép utómunkálatai csak az eredeti vizuális élményt hangsúlyozhatják ki (színkorrekció, kontraszt, fényerő, kivágás), de nem változtathatnak annak tartalmán. Montázs, fantáziakép tehát nem pályázhat. A kép formátuma, oldalaránya kötetlen.

A pályázaton csak regisztrált olvasóink vehetnek részt. Regisztrálni a Fotógalériában a megfelelő menüpont alatt lehet. Regisztráció során a "Felhasználónév" melletti sorba egy fantázia nevet írjanak be, a feltöltött képek alatt ez fog látszani. A személyes név és adatok beírása nem kötelező, azonban valóságos e-mail címre van szükség a regisztrációhoz, és nyeremény esetén az értesítéshez. A pályázatra nevezettek beleegyezésüket adják, hogy a beküldött fotókat folyóiratunkban és egyéb kiadványainkban a szerzők nevének feltüntetésével kiadónk szabadon felhasználhassa. 

48 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2017. Október 13.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 340

Kárpát-medence épített öröksége, 2017. április


fuz.jpg

A júniusi számunkhoz beküldött fotók közül a Mánfai György fotóművész (www.facebook.com/gyuriart) által vezetett szakmai zsűri döntése alapján, a Kesztyűs András által beküldött, Rohan az idő című fotó lett a győztes. A fotót júniusi lapszámunk belső borítóján mutatjuk be. Az internetes szavazás első díját megosztva szintén az előbbi díjazott kép és a Török István által készített Győr, Kastély-bástya című kép nyerte el. A forduló részletes eredménye és értékelése itt olvasható.
Köszönjük azoknak akik elküldték fotóikat és szavaztak.

39 fájl, utolsó feltöltés ekkor: 2017. Május 29.
Az albumot ennyiszer nézték meg: 306

32 album 6 oldalon 2

Válogatás - VKT
IMGP5266_Smstitch.jpg
IMGP5266_Smstitch.jpgErzsébet templom, Budapest214 megtekintésbandigy
IMG_2633.JPG
IMG_2633.JPGkőpiramis164 megtekintésIdén újjáépült kőpiramis, amely egészen a 60-as évekig állt, majd köveit feltehetően a faluban folyó építkezésekhez használták fel. Ezt a kőpiramist egy olyan családtag emlékére állította gróf Pappenheim Szigfrid, aki önkezével vetett véget az életének.Schlauszky
somlovara.JPG
somlovara.JPGmonamie79182 megtekintésIldiko1952
IMGP2820.JPG
IMGP2820.JPGSaskő vára.164 megtekintésmadár
IMG_0307.JPG
IMG_0307.JPGMáriagyüd141 megtekintésMyamya
Nagyvazsony.JPG
Nagyvazsony.JPGNagyvázsony. Szent István templom307 megtekintésNagyvázsony gótikus temploma.madár
Macika68-5.jpg
Macika68-5.jpgZürich Grossmunster212 megtekintésKeri Juli
csikos_5.jpg
csikos_5.jpgÓkécskei templom.292 megtekintésÓkécske (Tiszakécske városrésze, egykor önálló falu) református temploma, az év utolsó éjjelén.csikos

Legutóbb feltöltött - VKT
DSC_9862.JPG
DSC_9862.JPGVisszapillantás a döbröntei Szarvaskő várára.14 megtekintésmadár2018. December 6.
P1280668_1.jpg
P1280668_1.jpgKaja erődjének romjai29 megtekintésAz erőd romjai az osztrák cseh határ közelében Hardeggtől D-re Merkersdorf falu határában találhatók.TÖRÖK ISTVÁN2018. November 7.
P1180554.JPG
P1180554.JPGHardegg vára28 megtekintésA vár az osztrák cseh határ közvetlen közelében, Ausztria legkisebb városában a Thaya folyó völgyében magasodó sziklaszirten található.TÖRÖK ISTVÁN2018. November 7.
P1180534_1.jpg
P1180534_1.jpgHardegg vára 225 megtekintésTÖRÖK ISTVÁN2018. November 7.
P1180407_1.jpg
P1180407_1.jpgHardegg vára 327 megtekintésTÖRÖK ISTVÁN2018. November 7.
P1180366_1.jpg
P1180366_1.jpgHardegg vára 429 megtekintésTÖRÖK ISTVÁN2018. November 7.
gyula12.jpg
gyula12.jpgA Gyulai vár őszi estén.29 megtekintéskaszas karoly2018. November 7.
wenckheim.jpg
wenckheim.jpgWenckheim-kastély30 megtekintésA Szabadkígyósi Wenckheim-kastély 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz és eklektikus stílusban. kaszas karoly2018. November 7.